2012. február 22., szerda

Zsebi »

Zsebi

A tartalomból

HÁBORÍTATLANUL - Az élet ereje – Ina May Gaskin munkásságárólIna May Gaskin beszéde

VÁLÁS - Válságban – párkapcsolati krízis kisgyermekes családoknál

KINCSESTÁR - Interjú Agócs Írisz illusztrátorral

MOZGÁS - Óvodás lett a gyermekem!

PROGRAMAJÁNLÓ – Zsolnay Negyed

Esélyek háza

ÉLÉSKAMRA – Krumpli

NEVELGETŐ – Gordon tréner interjú

KÖRKÉP – Családközpontú szülészet a Mohácsi Kórházban

 

A letölthető Zsebi, illetve az aktuális programos oldalak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aktuális szám

Archívum

A Zsebibabafüzet ötlete a 2003-as Születés hete rendezvénysorozat után fogalmazódott meg. 2003-ban ennek a rendezvénysorozatnak országos programfüzete volt. Budapest után Pécsett volt a legtöbb program, mivel azokat a programokat is elküldtük a programfüzetbe, amelyeket rendszeresen szerveztek Pécsen, nem csak erre az alkalomra kerültek megrendezésre. Meglepett, hogy a programok látogatottságát mennyivel növelte a programfüzet, és azt gondoltam, egy a gyermekvárás és a babával otthon töltött idő hasznos eltöltéséről szóló programfüzetet biztos szeretettel fogad a közönség. 2005-ben adtuk ki az első Zsebit, és az óta évi 9 alkalommal jelenik meg ez a kis újság.

HÁZHOZ JÖN A ZSEBI! Előfizethetsz a Zsebire, fél évre 1100, egy évre 2000 Ft-ért, és a postaládádban fog várni minden hónap elején a pécsi várandósoknak, kisgyermekes anyáknak szervezett programkínálattal! Hogy ezért mit kell tenned? Postai csekken feladni az Egyesület címére vagy átutalni a 50800111-11132677 bankszámlaszámra az “előfizetői díjat”! A megjegyzés rovatba feltétlen írd oda a neved, címed! zsebibabafuzet@kangaegyesulet.hu KANGA Egyesület, 7627 Pécs. Zsigmond u. 32.

Szép napokat kívánnak a szerkesztők:

Maróy Ditta, Szentendrei Judit

Korábbi letölthető anyagaink itt.

Zsebi »

Erre válaszolok

*

Legújabb témák

A szülés és az aromaterápia

A szülés és az aromaterápia

Az aromaterápián belül az egyik legkedvesebb témám a szülés-születés. Amikor a fiam megszületett döbbentem [Olvass tovább!]

Aromaterápia

Aromaterápia

Az illóolajok alkalmazása több ezer évre tekint vissza. Az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak egyaránt [Olvass tovább!]

Medvék, ecset, boldogság – Interjú Agócs Írisz illusztrátorral

Medvék, ecset, boldogság – Interjú Agócs Írisz illusztrátorral

  Talán nem illik felfedni a riporter és riportalanya közötti kapcsolatot, engedtessék meg, hogy ez a [Olvass tovább!]

Ina May Gaskin beszéde

Elhangzott Stockholmban 2011. december  5-én, az Alternatív Nobel díj, azaz a Right Livelihood Award díjának [Olvass tovább!]

Legfrissebb hozzászólások

A szülés és az aromaterápia | KANGA Egyesület honlapja szólj hozzá

illóolajok nemcsak a szülőszobán, de a gyermekágyas időszakban is nagy szolgálatot tesznek. Egyes olajok Olvasd el a cikket

A szülés és az aromaterápia | KANGA Egyesület honlapja szólj hozzá

aromaterápián belül az egyik legkedvesebb témám a szülés-születés. Amikor a fiam megszületett döbbentem Olvasd el a cikket

payday loans online szólj hozzá

nfovnhso http://onlineukpaydayloans.co.uk/ Online UK Payday Loans mACrmU payday loans online LvkeS Payday Loan Canada Olvasd el a cikket

xihvdg szólj hozzá

jswxga Olvasd el a cikket

pyumzrye szólj hozzá

tivvfi Olvasd el a cikket

Várandósság