Title

Autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et dolore feugait

Author Archives:ditta

Kanga Családi Nap beszámoló

Szeptember 30-án ismét betöltöttük a Pirogránit udvart a Zsolnay Kulturális Negyedben. Ezúttal változatos és sokrétű programokkal vártuk a gyerekeket és a szülőket. Büszkék vagyunk rá, hogy aki eljött, egész nap el tudta tölteni az időt kényeztetéssel, elmélyüléssel, játékkal, okosodással.

A nap folyamán a Panoráma terem jógateremmé alakult: Simonfalvi Ancsával (Drishti jógaműhely) a kismamák, Hild Máriával a családok, Markó Évával (Pitypang Tánciskola) a picikék jógáztak. Eközben a kisteremben Maróy Ditta várta a várandósokat, hogy szülésről, babavárásról, természetes családtervezésről beszélgessenek. A szép időben a Szalóki Ági Trió az udvaron ütött tanyát és bensőséges, szépséges előadásukkal elvarázsolták a közönséget.

A gyerekek három játszóházból válogathattak: az udvaron az Ökocsali játszóház természetes játékokat kínált, bent pedig a Bendegúz Gyermekzug munkatársaival lehetett társasozni. A rendezvény főtámogatója, a Szigetvári Takarékszövetkezet pedig igazi különlegességgel várta a gyerekeket: szigetvári hősöket és törököket lehetett készíteni – parafadugóból. Nagy sikert aratott az autóépítés – voltak gyerekek, akik nem is voltak kíváncsiak a további programokra: festettek, vágtak, ragasztottak, majd gurultak lefelé saját készítésű autójukkal. Ebédidőben a Bárcsak Kávézóban lehetett megpihenni, ebédelni és végigkóstolni a Bock Pincészet finom borait. Megismerkedhettek a látogatók az Ilcsi Kozmetika természetes alapanyagú kozmetikai szereivel, de beszélgethettek az érdeklődők a homeopátiáról, a vitaminokról szakemberekkel. A programot Dénes Anett gyermekjátszója zárta a gyerekek nagy örömére.

 

klikk a képre a többi képért…

 

Photo & Video Sharing by SmugMug

A részletes program:

 

9.00 – 10.00 Kismama jóga – Simonfalvi Ancsa – Panoráma terem

10.00 – 11.00 Jóga az egész családnak – Nagy Bálintné Hild Mária – Panoráma terem
Páros jógagyakorlatok, játékos gyakorlatok, energetizáló gyakorlatok, hahota
jóga, arcjóga, egyensúlygyakorlatok, légzőgyakorlatok, relaxálás.

10.00 – 10.30 Babusgató- kóstoló – Maróy Ditta – Oktató terem
Kis ízelítő gyakorlatokkal a csoportfoglalkozásokból.

10.30 – 11.00 Szülésfelkészítő-kóstoló – Maróy Ditta – Oktató terem
Kis ízelítő gyakorlatokkal a csoportfoglalkozásokból.

11.00 – 12.00 Szalóki Ági trió : Fado magyarul – E 78
Előadók: Szalóki Ági (ének) – Juhász Gábor (gitár), Lamm Dávid (gitár)
Szalóki Ági évek óta játszik együtt a két kiváló gitárossal és zeneszerzővel, Juhász Gáborral és Lamm Dáviddal. Ezúttal is a szerzemények egy részének ők a szerzői. A műsorban találkozhatunk magyar költők (például, Jónás Tamás, Szabó T. Anna) megzenésített verseivel, portugál fadoval, cigány siratóval, szefard zsidó dallal, magyar népdalokkal és sok más ismert dallal. Mindegyiket a szerelem, az öröm és fájdalom érzése köti össze. A dalok között Ági minden bizonnyal mesélni is fog.
Jegyár : 1000 Ft/ felnőtt ( gyermekeknek ingyenes)

11.00 – 16.00 Társas-játszó – Bendegúz Gyermekzug játszóháza

12.30 – 15.00 Borkóstoló szülőknek, szőlőfajták kóstolója gyerekeknek – Bock Pince
Borkísérő könnyű ebéd kedvező áron a Bárcsak Kávézóban.

12.30 – 13.00 Homeopátia lehetősége a szülészetben – Dr. Vály-Nagy Viktor homeopata szakorvos:
A homeopátia lehetőségei a szülés és gyermekvállalás idején- BOIRON – Oktatóterem

13.00 – 17.00 Szappanautó építés és verseny – Készítsd el és próbáld ki a saját autódat!
Autómobilok versenye 16 órakor! (önfeledt szórakozás apukáknak és gyerekeknek,
Pirogránit Udvar)

13.00 – 16.00 Szépüljünk! Naturkozmetikai tanácsadás – Bárcsak Kávézó melletti előtér

15.00 – 16.00 Természetes családtervezés – Maróy Ditta, Varró Borbála – Oktató terem

16.00 – 17.00 Szüreti gyermekkoncert és táncház – Dénes Anett – E78

10.00 -16.00 Vásár az egészséges és ökotudatos életmód jegyében – Pirogránit Udvar
Fontos a Család Egészségének megőrzése? – Legyen erre biztosíték autója is!!
(PROSIS autókozmetika bemutatója, ökotechnológia)


A szülés – és ami mögötte van

9.00 Maróy Ditta: A dúla szerepe a szülés alatt és a gyerekágyban

Napjainkban átalakulóban van a szülészeti gyakorlat: sok nő már nem nőgyógyászt, hanem szülésznőt és dúlát választ a szüléséhez. Ki az a rejtélyes nevű dúla? Mit tudhat (segíteni) egy nem egészségügyi szakdolgozó, egy laikus? Mit csinál – a várandósság, a szülés és a gyerekágy idején? Milyen hatással van a szülés kimenetelére és a családdá alakulásra. Kizárja-e a dúlai segítség az apa jelenlétét a szülőszobán, vagy segíti azt?

10.00: Vincze Felícia: A kórházi rutin beavatkozások előnyei és hátrányai

Az előadásban röviden áttekintjük, hogyan is került a szülések zöme az otthonokból a kórházakba és milyen következményekkel is járt ez a változás. A szülés elmedikalizálódása azt is jelenti, hogy számos olyan beavatkozás él a gyakorlatban, amelyeket rutinszerűen használ a kórházi személyzet, holott ezek egy része mára teljesen idejét múlt és szükségtelen, mint például a beöntés, kúp vagy a borotválás. Másik részét egyszerűen túl sokszor vagy nem megfelelően alkalmazzák. Ezen intervenciók közé tartozik az oxitocin túl gyakori használata, a gátmetszés és a magzatburok mesterséges megrepesztése. Az előadás során ezen beavatkozásokról lesz részletesen szó.

11.00: Feller Adrienne: Édeni cseppek a Földanya méhéből. Az illóolajok alkalmazása várandósság, szülés, gyermekágy idején
Az illóolajok a növények quinteszenciái, bennük rejlik minden, ami a növényben van. Ha kell feloldják a félelmet, elsimítják a fájdalmat, segítenek minket a megnyíláshoz, támogatnak az elengedésben. Erősítik a magunkba vetett hitünket, segítenek bennünket, hogy Önmagunkká váljunk. Mindig csak ott és abban támogatnak minket, amire szükségünk van.

12.00: Nováky Rita, Csizek Zsuzsanna: Szülésélmény feldolgozásának lehetőségei

Szülésünk története egyike a legmaradandóbb emlékeinknek. Sokakban az idő múlásával sem halványodik. Bizonyos részletek kiemelkednek, míg mások átszíneződnek, érthetőbbé válnak. Ami talán ennél is fontosabb, hogy érzelmileg mindig megérintenek. Legyen a szülés közeli, vagy akár távoli élményünk, emlékezünk. Mit tehetünk, ha nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, ahogy készültünk rá, ha bizonyos részletek fájdalmasak, érthetetlenek, és akár évek múlva is váratlanul felidéződnek?

Előadásunkban beszélünk az egyéni és csoportos feldolgozás lehetőségeiről, bemutatjuk mentálhigiénés tanácsadó és szülésznő csoportvezető kettősünk szerepét és munkáját.

2012. márcis 10.

Pécsimami központ – Pécs, Fürdő u. 1. (A Zsinagóga mellett)

Ingyenes program!

20/5939427, kanga@kangaegyesulet.hu

 

Az előadókról:

Maróy Ditta – dúla, szülésznő, szülésfelkészítő, gyermekágyas dúla

Én az édesanyákkal szeretek foglalkozni: szülés előtt, alatt és után. Rendelkezem saját élményekkel, és belső érzéseim vannak arról, hogy mit lehetne máshogy csinálni. Egy szülés körüli konferencián találkoztam szülésfelkészítőkkel, és azt hiszem, az pecsételte meg a sorsom.

Ma már okleveles szülésfelkészítő, dúla, AquaNatal és babaúszás-oktató vagyok. Elvégeztem egy 40 órás szoptatásról szóló kurzust és egy családkísérő tanfolyamot Berlinben. Hogy hitelesebb legyek és belekóstoljak a kórházi viszonyokba, végzett szülésznő is lettem. A legutóbb pedig gyermekágyas dúlaképzésen szereztem oklevelet. 8 éve vezetem a KANGA Egyesületet, ahol mindent megteszünk, hogy az édesanyák tisztában legyenek a szülés valódi természetével.

Vincze Felícia – független bába, szülésznő, dúla
Mint hétgyermekes anya, négy országban tapasztaltam meg a szülés körüli ellátás különböző típusait. A bábai ellátás megtapasztalása indított arra, hogy újabb 4 év tanulás után mesterszakot végzett bába legyek. Kétéves amerikai szakmai gyakorlatom során több mint tizenöt bábával dolgoztam együtt, így különböző megközelítési módokat és stílusokat ismerhettem meg.

Feller Adrienne – aromaterapeuta
Az aromaterápia iránti érdeklődésem 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a stockholmi Elisabeth Skola végzős diákja voltam és a szakdolgozatomhoz kerestem anyagot. Ekkor egy könyvesboltban szinte rám esett egy könyv, amibe belelapozva az aromaterápia fejezetnél szinte villámként hasított belém a gondolat, hogy aromaterapeuta leszek. Nem tudtam hogyan, kinél lehet ezt majd megtanulni, csak egyet tudtam, hogy erről az útról letéríthetetlen vagyok. Nem sokkal később az Axelsson Institut-ben Aromaterapeuta képesítést szereztem. Rögtön ezután találkoztam jelenlegi tanárommal és Mesteremmel, akinek köszönhetem, hogy megtanulhattam az aromaterápia francia irányzatát (orvosi aromaterápia), mellyel egy teljesen új fejezet vette kezdetét az életemben. A külföldi iskoláimmal egy időben kineziológus, majd fitoterapeuta szakvizsgát tettem, és kozmetikus szakoktató diplomát szereztem. A célom, hogy minél több emberhez eljusson az aromaterápia tudománya, ismerete és szeretete.

Nováky Rita
szülésznő, a Bábaszövetség elnöke
Csizek Zsuzsanna
mentálhigiénés szakember, a Perinatus Alapítvány ügyvezetője

A Perinatus Alapítvány célja, hogy a társadalom egészében tudatosuljon, hogy a fogantatástól számított első évnek egy életre szóló meghatározó jelentősége van. Ennek érdekében az alapítvány támogatja a születéssel és szüléssel összefüggő testi-lelki-szellemi egészséget.

Ehhez egyéni és csoportos foglalkozásokkal, valamint ismeretterjesztéssel nyújt lehetőséget egyéneknek, családoknak és mindenkinek, aki érdeklődik saját születésének élménye iránt. Emellett szakemberekkel országos és nemzetközi szinten együttműködve oktatási és kutatási tevékenységet folytat.

 

Születés hete, Pécs, 2011

Pécsi Születés Hete 2011.
2011. május 4. Lénau Ház (Pécs, Munkácsy u. 8.)
Hordozás a múltban, jelenben és jövőben. Hordozókendők és női sorsok
10.00-10.45 Tárlatvezetés és filmvetítés a Hordozókendők és női sorsok, Hordozókendő a baranyai németek viseletében című kiállítás keretében

10.45 – 11.00 Cord Blood Center az őssejt központ – Bótor Eszter területi képviselő,
11.00 – 12.00 Hordozókendő bemutató, Hurcibaba Klub – dr. Bereczki-Barna Szilvia,
A civilizált városlakó édesanyának nehéz az ösztöneire hallgatnia, pedig az újszülöttek általánosan ismert  szopási, fogási reflexe mellett hordozási reflexe is létezik. Ez annyit jelent, hogy ha kézbe veszik, hordozási pozícióba húzza magát és általában megnyugszik. Erről le lehet szoktatni, de akkor ez az ösztöne kielégítetlen marad. Miért, miben és hogyan hordozd gyermekedet akár 3 éves koráig. – A babahordozás alapelveiről – A hordozásról, mint a kötődő nevelés egyik módszeréről – Meggyőző érvek arról, hogy nem árt a baba gerincének, nem kényezteted el vele, kap levegőt is és még trendi is!
15.00 – 15.30 A hordozás lélektani jelentősége, a kötődő nevelés–Goldmanné Fehér Hajnalka gyermekszakpszichológus,
15.30 – 16.00 Ringató – Baliné Valkai Anita,
16.00 – 17.00 Kismamabérlet, közlekedés kisbabával… – Fórum: Tavasszal lezárult egy internetes szavazás a Pécsimami jóvoltából, így meghívtuk Csizi Péter alpolgármestert és a Pécsi Tömegközlekedési Zrt. munkatársát hogy beszélgessünk a szavazás eredményéről. A fórum kezdeményezői a Levendula Női Alkotóműhely – LUNA, a Hurcibaba Klub és a Pécsimami
17.00 – 17.30 Babakocsis és hordozókendős felvonulás az akadálymentes közlekedésért

 


A Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda – Esélyek Háza
és a Levendula Női Alkotóműhely  – LUNA (a TAVAM-HÁLÓ pécsi tagja) megívja önt
a Születés Hete rendezvénysorozat keretében megvalósuló
SZÜLÉSZET BÁBÁLLAPOTBAN – SZÜLÉSZET ÚJJÁSZÜLETÉSE
című rendezvényére
Időpontja: 2011. május 5-e a nemzetközi bábanaphoz kapcsolódva
Helyszíne: Civil Közösségek Háza
7624 Pécs, Szent István tér 17.
A várandóság és a szülés meghatározó egy nő életében, olyan időszak, aminek minden perce izgalmas és egy picit hihetetlen is. Mikor egy gyermek a világra jön, katartikus élmény anyának, apának egyaránt. Ma már választhatunk, eldönthetjük, miként szeretnénk ezt a különleges élményt megélni.
Célunk, hogy a várandósok és családjuk, illetve a velük foglalkozó szakemberek minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak választási lehetőségeikről.
·         9:00-10.30-Tükörterem
Világra jönni –First Cry Különböző kultúrákban hogyan élik meg a nők a várandósságot, szülést, születést. Csodálatos képek-országok, népek.
színes, francia dokumentumfilm, 99 perc, 2007
A földkerekségen naponta átlagosan 364 501-szer esik meg ez a történet. Vágjunk neki egy kivételes világkörüli utazásnak, hogy felfedezzük a születés különböző univerzumait, amelyek épp olyan egyediek és változatosak, mint mi, emberek. Erre hívja meg ez a film a nézőit, a való életből vett szereplőkkel és a való élet képeivel mutatva be a világra jövetelt.
·         10.30-12.00 Tükörterem
“Born in the USA” – Világra jönni az Amerikai Egyesült Államokban
Danielle Taubman, hallgató, Michigan Egyetem, USA, a KANGA Egyesület önkéntese
Szülés a lehetőségek országában – kórházi, születésházi és az otthoni szülés. Mit tehet a bába és dúla a szülés és a gyerekágy idején?
·         12:30-13:00-Méhes Károly Terem
Szüléssel és bábasággal kapcsolatos nemzetközi jó gyakorlatok Ausztriában és Hollandiában
Bodor Andrea Lili pszichológus, dúla, szülésfelkészítő-oktató és Árvay Zsófia pszichológus
A TAVAM, Levendula Női Alkotóműhely – LUNA és a HOLDAM közös „SEAPEARS” című pályázatának keretében szakmai tanulmányúton megismerhettük, az osztrák és holland szülészeti ellátást, protokollokat és statisztikákat. Ellátogattunk bábapraxisokba, születésházakba, kórházakba, civil szervezetekhez. Képes beszámoló.
·         13:00-13:45 –Méhes Károly Terem
A bábaság, mint ősi női hivatás napjainkban – gondolatok a bábai modellről
Harmat Hajnal bába, szülésfelkészítő-oktató
·         13:45-14:45 Méhes Károly Terem
Jól szülni, jól születni –interaktív beszélgetés
Bóni Tünde bába, védőnő, szülésfelkészítő-oktató
Mit jelent a „jó”szülés? Kórházi szülés, ambuláns szülés, otthonszülés kapcsán felmerülő kérdések, lehetséges megoldások.
·         14:45-15.00 Méhes Károly Terem-előtér/udvar
Születés bábállapotban
Salome Enikő Szentpály-Juhász dúla
Az előadás egy kortárs performance képében jelenik meg a nézők előtt, ahol végig kísérhetik egy bebábozódott hernyó vajúdását, születését, majd kivirágzását, azaz lepkévé válását. Ez szimbolizálja az örök élet és szépség körforgását, a szülés állandóságát és beavatási funkcióját. Ez előadó, gyerekkorától kezdve foglalkozik a tánc és a mozgás különböző formáival és stílusaival. Jellemző rá, hogy ezeket saját világán keresztül egyesíti különféle formációk és zenék élményét.
·         15:00-17.30 Méhes Károly Terem
Otthon szülés-miről van szó?- kerekasztal-beszélgetés
A Kormány 2011. márciusában elfogadta az Egészségügyért Felelős Államtitkárság tervezetét az otthonszülés legalizálására vonatkozóan. A szabályozás valóban alternatívát kínálhat a várandós nők részére a biztonságos szülés helyének megválasztásakor? A szabályozás alapján mennyire tekinthető az önrendelkezési jog részének a szülés helyének megválasztása? Mi a szakemberek álláspontja: mi jelenthet biztonságot az anya és a születendő gyermek számára? Hol helyezkednek el az új rendszerben azok a szakemberek, akik eddig kísértek otthon-szülést? Milyen külföldi példák állnak előttünk? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a Születés Hete rendezvénysorozat keretében 2011. május 5-én 15 órától a Civil Közösségek Házában azokkal a szakemberekkel-hagyományos illetve az alternatívabb személetet képviselőkkel egyaránt-akiket az új szabályozás érint.Moderátor: Fehér Angéla
Bóni Tünde – bába, szülésfelkészítő-oktató
prof. Dr. Bódis József- PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika – klinika igazgató, szülész-nőgyógyász
Dr. Bálint Balázs – Szent Imre Kórház – szülész- nőgyógyász
Dr. Papp Györgyi- gyermekorvos
Dr. Zeller Judit – PTE ÁOK egyetemi adjunktus- jogász, pszichológus
Göblné Papp Éva-vezető védőnő, területi védőnő, babamasszázs-oktató
Orsós Anita- szülésznő
·         17:30 Tükörterem
Babák- Az első év
színes, szöveg nélküli, francia dokumentumfilm, 79 perc, 2010
Thomas Balmes rendező négy kisbaba életének első évét mutatja be. A világ egymástól távoli részein járunk, Namíbia, Mongólia, Tokyo és San Francisco a helyszín, ahol nyomon követhetjük a csöppségek mindennapjait. Fejlett országok állnak szemben fejlődő országokkal. Felvetődik a kérdés – hol jobb felnevelni egy gyereket? Nyüzsgő nagyvárosban, a legnagyobb luxus közepette, babajógával és csoportterápiával, vagy a vadonban, ahol a gyerkőc porban csúszkál és a birkaitatóban fürdik? A meglepetés, hogy mind a négy gyerek hasonlóan kreatív és figyelmes, ugyanúgy fejlődik és tanul, a család anyagi helyzetétől és a társadalmi háttértől függetlenül.
A rendezvényre a belépés díjtalan.
A rendezvény ideje alatt az udvarban, rossz idő esetén fedett helyen 9:30 és 18 óra között játszóház működik.
A rendezvény ideje alatt lehetőséget biztosítunk arra, hogy a bemutatkozni kívánó szervezetek szórólapjaikat és prospektusaikat elhelyezzék.
Dúlaszolgálat: Bérces Virág, Salome Enikő Szentpály-Juhász, Bodor Andrea Lili
lehetôséged nyílik ismerkedni és beszélgetni dúlákkal, akik érzelmi és informatív támogatást nyújtanak a várandósoknak és párjuknak.
Kanga és LUNA Bolt: Könyv, Cd vásár és termékbemutatók: A várandóssággal, szüléssel foglalkozó könyvek, cd-k árusítása. Várandósoknak, kisbabáknak készült bababarát-és környezetbarát testápolók, illóolajok (szüléshez készített illóolajok is!) közül válogathatsz kedvedre. Hordozókendők és mosható nadrágpelenkák nagy választékban, kedvező áron.
DéliSale csoport: pécsi és Pécs környéki újító, haladó szellemiségű iparművészek, és kézművesek összefogása.  Bőrdíszműves, textilesek, gyöngyékszer-készítők, nemezes, gyurmaékszeres tartoznak a csoporthoz. Célunk a kézművesség, az iparművészet megismertetése a nagyközönséggel, rendszeres megjelenési lehetőségek biztosítása.
KRIO PONT őssejttanácsadás – Ács Henrietta
Országos TAVAM – HÁLÓ találkozó a nap folyamán, tapasztalatcsere
2011. május 6. péntek, Tesz- Vesz Kuckó Játszóház, Pécs, Szent Mór utca 5.
·         18.00 – 20.00  Császármetszés – Császár-morzsák – dr. Varga Eszter orvos, Bodor Andrea Lili pszichológus, dúla, szülésfelkészítő-oktató
Legtöbben természetes úton születtünk, szültünk.
Mi a belső, lelki oka annak, ha valaki mégis császármetszésre kényszerül, vagy azt választja?
Mik a következményei az anyára, a babára, a családra nézve?
Hogyan tudjuk földolgozni az élményt, ha nem erre készültünk?
Elsősorban olyan várandósokat, akiknek az első babájuk császármetszéssel született, és most hüvelyi szülést terveznek. Olyan édesanyákat, akiknek császármetszéssel született a gyermeke és úgy érzi, szeretne erről beszélni, mert itt értő fülekre találhat.
Szeretettel várunk mindenkit!

KANGA-napok 2011. március 4-5.

KANGA-napok

2011. március 4. péntek 9-16.30 óráig

PDF-ben letölthető plakát

Babát szeretnénk…. Előadások

9.00 megnyitó, Maróy Ditta, KANGA Egyesület elnök

9.05 Kupás Anita természetes családtervezés-tanácsadó: Természetes családtervezés

9.55 dr. Naszódy Péter, endokrinológus: Polycystas ovarium syndroma (PCOS) szubjektíven

10.40 Feller Adrienne természetgyógyász, aromaterapeuta: Embergyerek születik. Illóolajok alkalmazása a várandósság, szülés és a gyerekágy idején

11.25 dr. Mánfai Zoltán, Kaáli Intézet: A meddőség kezelése az asszisztált reprodukció alkalmazásával

12.10-13.30 ebédszünet

13.30 Tóth Lívia: Aviva Steiner módszere a kismedencei problémák kezelésére

14.15 dr. Varga Péter szülész-nőgyógyász szakorvos, Harkányi Gyógykórház: A balneoterápia szerepe a nőgyógyászati kórképek, ezen belül a gyermektelenség rehabilitációjában

15.00 dr. Garai János, PTE ÁOK: Az endometriózis – egy kóros sejtbúrjánzás

15.45 dr. Fekete Csilla homeopata szakorvos: Homeopátiás alkati kezeléssel elért sikereim meddőknél – két esettanulmány

Az ETI-nél akkreditáció alatt! Szeretettel látjuk laikus érdeklődőinket is!

Jegyek elővételben 2 000 Ft/fő, a helyszínen 4 000 Ft/fő áron kaphatóak.

Február 25-ig lemondva a jegyárat visszatérítjük, ez után erre nincs lehetőség.

2011. március 5. szombat:

Könyvbemutatók

10.00-11.00: Hoppál BoriKebelbarátnők – Mellbeszélgetések nőkkel nőknek

11.00-12.00: Noll Andrea NanduVajúdástámogatás mindenkinek!
Ingyenes! Lehetőség van a könyvek megvásárlására, dedikálására is.

Műhelymunkák

14.00-18.00: Légy kebelbarát-nő! workshop Hoppál Borival

14.00-18.00: Vajúdástámogatás mindenkinek! workshop Noll Andrea Nanduval

Jegyek elővételben 4 000 Ft/fő, 6 000 Ft/pár, a helyszínen 6 000 Ft/fő, 8 500 Ft/pár áron

Helyszín: Szivárvány Gyermekház, Pécs

Jegyvásárlás a kanga@kangaegyesulet.hu címen, illetve a 30/4500799-es telefonszámon H-P 8.30-12.00. Elővétel határideje február 18.!

Február 25-ig lemondva a jegyárat visszatérítjük, ez után erre nincs lehetőség.