Sír a gyerek. Nem tudom, miért sír. Hetek óta nem válaszolok levelekre. Nem tudom, mi történik a világban. Ő meg hazajön a világból. Elégedetlen, hol nyiltan, hol burkoltan. Nem veszi át a gyereket, mert fáradt. Nem kérdezi, meg hogy vagyok. Nem aludtam hónapok óta egy rendeset. Elegem van!!!!
Ismerős? Legtöbbünknek igen. Hiába tudjuk, hogy igazságtalanok vagyunk, hogy a szülés után megváltozott életünkben néha nem találjuk a helyünket, akkor is vacakul érezzük magunkat. És a gyerekre mégsem haragudhatunk, hát haragszunk a párunkra. Mit tehet ilyen helyzetben az édesanya és hogyan tudja tompítani az elkeseredést az édesapa? És mit tehet ezen belül a nő, és mit a férfi?
Ma 1000 házasságkötésre közel 600 válás jut. A statisztikát kicsit tompítja, hogy egyre többen nem házasságban nevelik a gyermeküket szabad akaratukból, de még így is sok. Meglepő módon egyre növekszik azoknak a száma, akik nem 10-20 éves kapcsolatba fáradtak bele és döntöttek a különélésről, hanem néhány éves együttélés után, kisgyermekekkel élve válnak el.
Miért lehet ez így? Mi történik velünk, a szerelmespárral várva várt, vagy éppen véletlenül érkező csemeténk megérkezése után? A legtöbb pár életében az első gyerek megszületése komoly próbatételt jelent. – mondja Fischer Eszter, pszichológus szakértőnk, a Modern mostohák című könyv szerzője (SAXUM, 2005) – Az életforma egyik pillanatról a másikra, soha nem látott mértékben megváltozik.
Csak gondoljunk bele. Ma a nők nagy része harmincon túl vállalja az első gyermekét. Évek óta tartó, stabil kapcsolatba, kialakult szabadidős és baráti szokásokkal. Sokkal nagyobb a kontraszt a régi és új élet között, mint régen volt. És ezen sokat segít, hogy a társadalmi szokások arrafelé mozdultak, hogy már nemcsak az anya kompetenciája teljes mértékben a kisababával törődni. Mégis a férfi az, aki ebből jóval kevesebb részt vállal – már csak a biológia, meg a fizikai jelenlét miatt is.
A még tapasztalatlan, kezdő szülőknek a csecsemő melletti 24 órás szolgálat testileg-lelkileg nagyon megterhető (alvásmegvonás!), főleg az anyának, akinek lelkiállapota a hormonális változások, a szoptatás, a test drámai megváltozása miatt amúgy is labilis. Ehhez hozzájárul a külvilág beszűkülése, hiszen egy időre szinte minden addigi tevékenységét, munkáját, szociális kapcsolatait fel kell adnia.
Van, akinek ez könnyebben megy, van, akinek nehezebben, de nehéz találkozni olyan párral, akiknek egymáshoz való viszonyuk ne változott volna meg az első szülés utáni 1-2 évben.
Fischer Eszter szerint ennek az állapotnak a kialakulásában kulcsszerepet játszik a kialvatlanság, és az, hogy a férfiak ugyanarra a testi-lelki törődésre vágynak, amit megszoktak a kapcsolat korábbi szakaszában, de ezt a párjuk éppen a felébredő anyai ösztön és a leterheltség miatt képtelen nyújtani. Furcsa, skrizofrén állapot ez: egyrészről életünk legboldogabb időszakát éljük, mert szinte a külvilágtól függetlenül boldogan forrhatunk össze a gyermekünkkel, csodálhatjuk a fejlődését, másrészt pedig széthullik az, ami korábban a részünk volt: szerelem, barátság, hivatás, és darabonként kell összerakni.
Mi a jó hír? Hogy a pszichológus tapasztalatai szerint legtöbbször magunktól összerakjuk.
Ezeket a problémákat, bármilyen súlyosnak is tűnnek, az idő általában megoldja. Ha hozzászokunk az új életformához, ha beletanulunk a gyerekgondozásba, akkor egy idő után (ha a gyerek is végre átalussza az éjszakát!), már „látszik az alagút vége”, és a párkapcsolat is új szakaszba léphet.
Kettőnk szoros egymáshoz kapcsolódását lazítani kell, hogy a gyerek beleférjen és bizony lesodor bennünket a párunknál az első helyről. Jó tudni, hogy ez így van rendjén. Ugyanakkor, szakértőnk szerint a gyerek össze is kapcsol, miközben szétválaszt. Közös ügy, közös feladat, közös öröm, közös teljesítmény, közös intimitás, ez idővel egyre mélyebb, tartós össztartozást teremt. Így leszünk család végérvényesen és visszavonhatatlanul.
Mégis sokan vannak, egyre többen, akik feladják. Ha a harag, a csalódottság állandósul, elindul lefelé a kapcsolatot pusztító spirál – minél rosszabbul bánsz te velem, annál rosszabbul bánok én veled, minél kevesebbet kapok tőled, annál kevesebbet adok neked, ha nekem rossz veled, legyen neked is rossz velem… Egy idő után ebből már nagyon nehéz kikeveredni. Kifelé fordulunk, új kapcsolatra vágyunk, akitől végre mindazt megkaphatjuk, amit elmérgesedett, megromlott házasságunkban már nem. Persze, ha egy kapcsolat reménytelenül megromlott, akkor nincs más megoldás, mint a válás. De nem biztos, hogy ami a kritikus időszakban olyan elviselhetetlennek tűnik, valóban a kapcsolat végleges megromlását bizonyítja. Ha nem dobjuk be rögtön a törülközőt, egy-két év alatt kiderülhet, hogy amit a kapcsolat végének hittünk, csak átmeneti krízisállapot volt – véli a szakértő.
Talán az a tudat is segít a nehéz időszakot átvészelni, hogy ami történik, normális. Sok-sok pár átélte ugyanezt családdá formálódásuk időszakában. Hogyan segíthetünk magunkon? Az édesanyáknak fontos tudni, hogy gyerekkel otthon lenni nem egyenlő a bezártsággal. Minél rugalmasabbak vagyunk, annál rugalmasabb lesz ő is. Menjünk vele, ha úgy érezzük, hogy sok már az otthonlét. Tegyük ezt úgy, hogy közben maximálisan figyelembe vesszük a baba szokásit, igényeit. A harag nem jó tanácsadó, de szokott segíteni, ha haragunk mellett rákényszerítjük magunkat, hogy anyaként vagy apaként kedveskedjünk a társunknak. Ez általában hatékonyabb, mint a bosszú…
Szentendrei Judit
