2012. május 19., szombat

A láz

A láz többnyire a szervezet fertőzésekre adott reakciója, és egyben az egyik legfontosabb védekező eszköze is.

A melegebb környezet gátolja a kórokozók (baktériumok, vírusok, stb.) szaporodását, felgyorsítja a fehérvérsejtek mozgását, valamint fokozódik az immunanyagok és az interferon termelése. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a lázat adott esetben a szervezet belső orvosa rendeli el, s voltaképpen egy természetes antibiotikum.

Nézzük meg, mi is történik ilyenkor!

A testbe került kórokozó hatására a szervezetben egy bonyolult és csodálatos gépezet lép azonnal működésbe, az immunrendszer. Egyes sejtjei beazonosítják a kórokozót, míg mások hírt visznek az agy hőközpontjába.

A hőközpont azt érzékeli, hogy túl hideg van, nincs meg az adott kórokozó elpusztításához szükséges hőmérséklet, ezért utasít és mozgósít, azaz a szervezet elkezd többek között hőt termelni, küzdeni a kórokozók ellen.

Ebben a szakaszban azt látjuk a gyermeken, hogy fázik, láza ellenére rázza a hideg, vacog, didereg, rosszul érzi magát, teste meleget kíván, hogy a testhőmérséklete elérje a szükséges értéket. E stádiumban a hideg borogatások, a hűtőfürdő kellemetlenek lehetnek. Ilyenkor a homlok forró, de a végtagok még hidegek. Ezért is nem esik jól a kis testnek az egész test hűtése!

Mikor a test felmelegedett, a végtagok is melegek lesznek, a fázás, didergés megszűnik, az egész test forró: ez a második szakasz. A harmadik szakaszban a hőmérséklet csökkenni kezd, és a gyermek elkezd izzadni, hogy kis teste megszabaduljon a felesleges melegtől.

A láz e klasszikus fázisait ma már nagyon kevesen ismerik, vagy tapasztalták meg. A gyakorlat az, hogy a testhő legkisebb emelkedésénél beavatkozás történik. Lázcsillapítót kap a gyermek, esetleg legnagyobb tiltakozása ellenére számára hideg vízbe dugják.

Azt gondolom, ha ismerjük a láz pontos okát, menetét, könnyebben hagyatkozhatunk a természet és a test bölcsességére is, valamint adekvátabb módon tudunk beavatkozni és segíteni gyermekünknek. A test hőmérsékletének emelkedése mindenkinél más, eltérő szubjektív érzetet okoz. Van, akinél már viszonylag alacsony testhőmérséklet emelkedés például 37, 4 C fok is kifejezetten rossz közérzetet, rosszullétet vált ki.

Van, aki a magasabb mértékű emelkedést 39 C fok feletti értéket is jól viseli. Tanácsom, hogy mindig figyeld a gyermeked, ő legyen a mérvadó a láz csillapításában!

Ha azt látod, hogy viszonylag magas testhő mellett is jól érzi magát, aktív, futkos, jó kedélyű, nem kell, hogy beavatkozz. Ha viszont alacsonyabb testhő emelkedés mellett is rosszul van a gyermeked, szükséges lehet a segítség nyújtása, a láz csillapítása. A Skandináv országokban általában csak magas – 39 C fok feletti – láznál avatkoznak be.

A lázcsillapítás jelenlegi tudományos tényeken alapuló orvosi oka, célja egyedül a közérzet, a beteg általános állapotának javítása. Némely szakember a fizikális lázcsillapítási módszereket -törzsborogatás, hűtőfürdő- is szükségtelennek, sőt egyenesen károsnak tartja, mivel ezek a gyermekek többségénél csak fokozzák a kellemetlen közérzetet.

A legújabb kutatási eredmények és sok éves tapasztalat alapján elmondható tehát, hogy sok esetben nem a lázmérő által mutatott testhő határozza meg a csillapítás szükségességét, és módját. Ha azonban a mérés mellett döntesz, jó, ha tudod a láz fokozatait. Hónaljban mérve a 37 – 38 fok közötti érték hőemelkedést, a 38 – 39 fok közötti lázat, a 39 fok feletti hőmérséklet pedig már magas lázat jelez.

Csecsemőknél, kisgyermekeknél a végbélben mért értékből minden esetben le kell vonni 0,5 fokot (ugyanez a teendő a szájban, fülben való hő mérésekor is). A lázmérés helyes technikáját védőnőd szívesen megmutatja, ha kéred!

Mivel a láz mögött mindig keresni kell a kiváltó okot, a betegséget, lázas gyermeked feltétlenül lássa orvos!

A láz drasztikus csillapításának egyik oka lehet a lázgörcstől való félelem is.

Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy rendszeres lázcsillapítással nem lehet a lázgörcsöt megelőzni. A lázcsillapítás ma már nem szerepel a lázgörcs kezelésének modern ajánlásaiban sem.

Végül, általában elmondható, hogy a nagyon magas, vagy a tartósan magas láz megviseli a szervezetet, szubjektíve kellemetlen tünetekkel járhat, ezért szükséges lehet a csillapítása.

A következő számban a lázcsillapítás lehetséges módjait járjuk körül.

Ha szeretnél tájékozottabb lenni és hatékonyan segíteni gyermeked egyes betegségeinél, vagy bizonyos vészhelyzetekben, látogass el a „Segítség, ha baj van”, babaelsősegély tanfolyamomra. A tanfolyamra jelentkezhetsz a www.babatippek.hu weboldalon is.

Iveszicsné Varga Tünde
védőnő

Előző téma:
Következő téma:

Erre válaszolok

*
  • Delicious
    Delicious

  • iwiw

További írásaink

Az utolsó pedagógia szupersztár A.S Neill, és iskolája Summerhill.
Az utolsó pedagógia szupersztár A.S Neill, és iskolája Summerhill.

Amikor reformpedagógiáról esik szó számos név előkerül, köztük nem ritkán A.S. Neill neve is. Montessorihoz, [Olvass tovább!]

Ki Helen Doron?

Helen Doron brit nyelvész, egyetemi tanár és három gyermekes édesanya. Londonban nőtt fel, nyelvészetet és [Olvass tovább!]

Az iskolaérett gyerek

Gondolom, az elmúlt hónapokban leginkább az foglalkoztatta Önt és családját, hogy milyen iskolát válasszon [Olvass tovább!]

Óvodás lett a gyermekem!

Folytatva az elmúlt hónapokban megjelenő cikksorozatot, elértünk az óvodás korhoz, vagyis a 3-6 éves gyermekek [Olvass tovább!]

Mozgási és tanulási képességek (1-3 év)

Gyermeke immár 12 hónapos. Lássuk, mit is tud egy ekkora emberke! Segítség nélkül áll. Egyensúlyérzéke még [Olvass tovább!]